Izgatottan vártam az indulást, amely egy olyan helyre ígérte érkezésemet, ami különös fontossággal
bírt életem egy bizonyos szakaszában...érkezésem után megtapasztaltam, hogy ez mai napig tart.
Sok időt töltöttem el több mint 20-25 évvel ezelőtt ezen a helyen... volt hogy kényszerűségből, volt hogy csodálattal vegyes szeretetből... a hely szelleme miatt. Akkoriban fényképező masina nélkül sajnos.
Érkezésem után mindent úgy találtam ahogy emlékeimben őriztem.
Ezt egoista módon megnyugvással állapítottam meg, nem gondolva a helyi emberek ezzel
kapcsolatos véleményére. A jóléti változást mindenki igényli, nem gondolva az ezzel járó
béklyókra és arra hogy a "mintavilág" pont azt a szellemet öli meg ami a legértékesebb.
Megnyugvással tapasztaltam a helyiekkel történt beszélgetések után, hogy ez a szellem, és a
humor is megmaradt változatlan módon. A szellem is mely nagyon mély, ugyanakkor nagyon
egyszerű szavakkal van elmondva. A humor is amely olykor saját magukat, de olykor csak a
szellemük mélységét hivatott még életszagúbbá és ironikussá tenni.
Kis történet melyet a panzió ablakából láttam. Történet mely hűen elmondja a helyi emberek
mély együttélését a környezetükkel, szeretteikkel, helyükkel és a dolgok helyével a világban.
...Este ablakomból felfigyeltem arra hogy a panzió öregedő házaspár tulajdonosai, szalmából és
rongyokból "ágyat" készítenek a deres-hideg füvön az udvaron. Akkor vettem észre hogy
az egyik őrzésre tartott kutyájuk a füvön feküdt mellettük, nem túl jó állapotban.
Miután végeztek a kuckóval, ráhúzták a kutyát és nagyon gondosan betakargatták majd megálltak
felette, halkan beszélgetve a hideg-ködös estében. Tovább nem tudtam figyelni a dolgot, más
elfoglaltságaim miatt, viszont másnap reggel megkérdeztem a panziós öreg hölgyet hogy mi lett a
kutyával.
Ő megnyugvást sugárzó tekintettel annyit mondott hogy "Elment már. Sokat dolgozott, ideje
a pihenésnek". Hihetetlen mély ugyanakkor egyszerűen megfogalmazott kapcsolat, amiben
mindennek megvan a saját helye és ideje. Sokáig a hatása alatt voltam ennek a bölcsességnek.
Szerencsém volt végigmenni kedvenc, környező hegyeim útvonalán fényképezőgéppel.
Gyilkos Tó és környéke... a mese és a valóság furcsa ötvözete.
A völgyek ködbe burkolóztak, de a magasabb részeken ragyogott a Nap.
Fenyvesek ameddig a szem ellát... beborítva az olykor lágy, máskor sziklákkal szabdalt hegyeket.
Színek... a zöld és sárga minden elképzelhető és elképzelhetetlen árnyalata, olykor rozsda-vörössel
keverve. A levegőhöz nem ki és belégzéssel lehetett hozzá jutni , hanem harapdálni...
úgy hogy az ízét is érezhettem. Felmentem egy magaslatra ahonnan minden belátható volt.
Olyan erős, mély csend vett körül hogy szinte hallani véltem szívem dobbanását.
Furcsa, erős érzés fogott el... nem akartam kimondani... csak ízlelgetni.
Porszem vagyok. Az összes belső és külső problémám csak nevetségesen, értelmetlen kreálmány.
Anyagi világom művi és mesterkélt. Kapcsolataim, szeretteimen kívül, hazugok és lényegtelenek.
Nem tudtam mozdulni... csak nézni a tájat, hallgatni belsőmben a felismerést...
...aztán barátaim szóltak hogy menni kellene... de arcukon látszott, ugyanaz a felismerés jár
a fejükben mint ami nekem. Fotográfiákat próbáltam közben készíteni... :)
