Színes sóhajok...

 photo by laszlohutton

Ősz...
Hűvös, föld illatú fuvallatok , ködös körvonalak, színes mosoly-foltok.

Finom átmenet a meleg Nyárból, mintha maradni akarna ebben az állapotban.
Aztán lassan átadja magát egy őrült kavargásnak, az elmúláshoz vezető úton,
hogy majd új hajtásokkal, illatokkal, virágokkal megújulva visszatérjen ismét.

Nem próbálja megváltoztatni azt aminek meg kell történnie.
Nem hátrál meg, nem rejtőzik el a sorsa elől...

Csillogó pillanatokkal, föld illatával, színkavalkáddal borítja el az
Utat amin végig kell mennie, emelt fővel, méltósággal, a végzete felé.

Színeivel vidámságot sugall, illatával megnyugvást.
Haldoklása mintha útmutató lenne... "ne félj, a lét és nemlét örök körforgás".

photo by laszlohutton

A Tenger ritmusa...

photo by laszlohutton

 A Tenger közelsége, érintése mindég rabul ejt... csodálattal vegyes, félelemmel tölt el.
Amint kapcsolatba kerültem vele és átengedtem magam annak az ősi erőben gyökerező, eltérő megjelenésű, pulzáló ritmusnak, megtapasztaltam létem és mindennapjaim jelentőségét.

Beúsztam, távolabb ahová már nem ér el a part emberek általi hangja.
Hátamra fordulva hagytam hogy a tenger ritmusa érvényesüljön,,, szemem behunytam és a hullámok hangját hallgattam.

Egy nagyon erős felismerés kerített hatalmába.
Porszem vagyok... jelentéktelen a mindenség szempontjából.
Napi szintű vélt és valós problémáim jelentősége megszűnt, elveszítették fontosságukat, valósággal nevetségeseknek tűntek. Jól felépített világom mesterkéltnek, művinek tűnt, anyagi értéke megszűnt.
Kapcsolataim átértékelődtek, csak az maradt ami tényleg számít többi kényszerkapcsolat tartalmatlanná vált. Hozzászólásaim és véleményeim túlbonyolított ugyanakkor mondanivaló nélküliek lettek.

Amíg a Tenger ritmusát hallgattam...

photo by laszlohutton